2011. jún. 8.

Gasztroposzt

Hosszú idő után egy rendhagyó poszttal jövök :) Édesanyám 60. születésnapjára készült ez a torta, 4 nap tömény idegeskedés és pörgés eredményeként :D
Azt hiszem véremben van az antisütés gén, bármit, ami bonyolultabb mint egy muffin vagy egy bögrés keverttésztás süti, zsigerből elrontok. Ennek ellenére hiroikus mellveregetssel vállaltam el anyu 60. születésnapjára a tortát. Nem is akármilyen tortát, hanem csokis-marcipánosat, vagyis kakaós piskótát csokikrémes-marcipánlapos töltelékkel és marcipánborítással. E! Azt azért írjuk le, sőt, alá is húzhatjuk rostironnal hogy nem volt ez rossz ötlet. De hát a jó ötletek hozzáértő kezeket igényelnek hogy beteljesedhessenek. Nekünk most csak ilyen kezünk volt :)
Előzetesben elmondanám hogy bár úgy terveztem a netről lesek majd mindent elsöprő recepteket, végül mégis Esztert kértem meg hogy adjon tippet, aki ezt készséggel vállalt is, amivel soha nem múló hálára kötelezett. A piskótát még szombaton elkészítettük tomival, vadul kevertük, szitáltuk, vertük-kavartuk. Lapos lett, kicsit meg is égett a pereme, de a miénk, szeretjük. Aztán tegnap este nekiugrottunk a krémnek, és szerintem ott is mindent jól csináltunk, a gixer maximum az alapanyagok minőségében (főként a tejszínében) lehetett, bár elsőre ez nem volt szembeötlő. Úgy nyújtottam a marcipánt mint aki egész életében ezt csinálta!


Miután az első réteget elrendeztem megpróbáltam a kissé hártyavékonyra sikeredett második piskótalapot ráilleszteni, ez sikerült is :) Utána megint krém-marcipán-krém és végül a teteje jött.



Ezután bevontam a külső részét a maradék csokikrémmel (eredetileg sima tejszínhabbal akartam de elfelejtettem félretenni rá :D), kinyújtottam a maradék marcipánt - na ez nem volt egyszerű menet és itt nagyon jól jött tomi mamájának segítsége.



A ráillesztés már elég könnyen ment, utána pedig rá kellett simítgatni a marcipánt és levágni a felesleget a széleken - ezeket eltettem, hogy majd ebből lesznek a díszek.

Elsimítgattam szépen :)
Én bevallom hogy csak egy sima, fehér 60-ast akartam a tortára, esetleg pár - szintén fehér - rózsát, de be kellett látnom hogy úgy nagyon hókadt lenne a díszítés, így hagytam magam meggyőzni tomi mamája által, és a marcipán egy részét mandulaaromával zöldre, egy másik részét pedig meggyaromával rózsaszínre színeztük. Ez utóbbinak elég markáns meggyes Márka íze és illata lett, de nem lett rossz :D Ezután tomival hősiesen gyártottuk a leveleket és rózsákat :D A borítás hibáit indákkal és a virágokkal takartam el, így már egyáltalán nem látszik hogy három helyen is kilyukadt :D


Szerencsére a kész képen már nem látszik hogy a rózsaszín marcipán nyújtás után full úgy nézett ki mint a borjúpárizsi :D Végül az egész cucc hűtőbe került, ekkor volt este 10 óra, és nagyon elfáradtunk. Ettünk még egy kis fagylaltot és rájöttünk hogy igazából egyikünk sem éhes, a sok kézlenyalogatás meg maradékbekapdosással teljesen jóllaktunk :D
Sajna ma reggel azzal a hírrel hívott Tomi hogy a torta kicsit összehalta magát, elindult a Pisai Ferdetoronnyá válás rögös útján, de szerencsére idejében észleltük a jelenséget és remélhetőleg megállítottuk a folyamatos - jégre került a bűnös. Remélem kibírja délutánig, és nem lesz rosszabb állapotban - íze alapján tartani nem fog sokáig, hamar elfogy majd :D
Még egyszer köszönöm Eszternek a recepteket és Tomimnak hogy mellettem állt, elviselte a tortahisztiket és hogy segített az elkészítésben. Remélem sikere lesz - rengeteg munka és szeretet van benne :D

4 megjegyzés:

  1. Remek torta lett. Anyukád biztosan nagyon fog örülni neki :)
    Én elégedett lennék, ha ilyen szép tortát összehoznék :o)

    VálaszTörlés
  2. Huha, hát ez nagyon jó lett!!!Ahhoz képest hogy az elején beharangoztad hogy nem megy neked a tortasütés, szerintem nagyon szép, dekorativ tortát rityentettek össze!Gratulálok hozzá!:D

    VálaszTörlés
  3. Igen én is meglepődtem milyen jól sikerült végül, de a piskóta nem nagyon akart megemelkedni és a melegben a krém is elfolyt, de amúgy nagyon büszke vagyok rá mint első tortámra :)

    VálaszTörlés
  4. Jah egyébként nagyon örült neki, meglepetés szülinapi bulin adtam át, azt hitte bolti :))

    VálaszTörlés