2012. szept. 11.

Még egy gyors kép

És semmi több, mert sem leírásom nincs, sem több képem erről a kézmelegítőről, amit egy nagyon jó barátnőmnek horgoltam még tavaly - Skóciában lakik, ahol nagyon jó hasznát veszi. Még csak azt sem tudom megmondani milyen pálcákkal készült vagy hogyan, csak horgoltam itt a gép előtt ösztönből aztán lett valahogy - van még egy fél pár szürkém másfél évvel ezelőttről, de nem tudom meghorgolni a párját, mert nem tudok rájönni hogy csináltam. Jó lenne pedig egy saját!


A képet utólag kértem a barátnőmtől, mert persze már be volt csomagolva mikor eszembe jutott hogy fotózhattam volna :)

Hosszú idő után - táska!

Mindig gondban vagyok, hogy nincs igazán jó táskám. Időről időre használok egyet, kicsit, nagyot, közepeset, mindig másmilyen kell. Varrtam is már sokfélét, de sosem voltam teljesen elégedett velük, nagyon érződött, látszódott rajtuk a "handmade".
A mostani táskának az a története, hogy Augusztusban Skóciában voltunk a pasimmal, és nagyon megfogott minket a hely. Hazaérve pakolásztam a szobámban, és beleakadtam egy réges-régen vásárolt, skótkockás szövetszoknyába, amit már akkor is táskának vettem, csak nem tudtam hogy kezdjek neki. Most azonnal volt ötletem, vágtam, varrtam, géppel és kézzel (a gép egy ponton elromlott, sajnos utána nem varrt tovább), és szerintem elég jó lett a végeredmény, ezzel most nagyon elégedett vagyok. Ami még jobb: egy barátnőmnek annyira megtetszett, hogy rendelt tőlem egy ugyanilyet - ami nehéz ügy is lehetett volna, de óriási szerencsével találtam egy aukciós oldalon egy teljesen ugyan  ilyen szoknyát!
Tömeggyártás azért nem lesz belőle, de jó érzés ha valakinek tetszik amit varrtál :) És most képek!



Felakasztva - így látszik hogy kicsit ívelt az alja :)


Beletömtem valamit hogy látszódjon "megpakolva" is.


A szoknya cipzárjából zseb lett.


Beleférhet egy kis irattartó vagy telefon...


vagy esetleg néhány ajakápoló.


Behúzva pedig szinte láthatatlan.


Belülről így néz ki a zseb - sajnos itt látszik az alján hogy nem annyira profin lett varrva :)


Kapott egy kis karabinert, amire kulcsot és - esetemben - pénztárcát lehet akasztani, így nincs több keresgélés a táskában :)


Nagyon elégedett vagyok vele, és tervben van hogy ha tudok szerezni még hasonló szoknyákat, varrok még táskát :)